A legjobbak akiket csak választhatsz

Én nagyon sokáig nem szerettem volna segítséget kérni a családi ház takarítás feladatához, mert úgy gondoltam, hogy nem jó anya, nem jó feleség az, aki nem tudja megoldani külső segítség nélkül azt, hogy a családi ház tiszta és rendezett legyen, mindig és minden körülmények között, hiszen ezt tartom az egyik legfontosabb ismérvének az otthonnak. A gyerekek itt nőnek fel, az ember ide tér haza, ha tisztaság és rend fogadja, az élete is kiegyensúlyozott tud lenni, de ha rendetlenség és káosz uralkodik a házban, akkor bizony az ember élte sem lehet rendezett és tiszta. Ennek tükrében, nem steril tisztaságot, de mindig nagy rendet és rendszert, alapvető tiszta környezetet igyekeztem biztosítani otthon, ennek azonban ára van, hiszen sok időt elvesz az életemből, amit hát honnan tudna az ember máshonnan lecsípni, mint a családtól, hiszen a munkától nem lehet, és alapvető dolgokat is meg kell tennie az embernek. Ennek tükrében amikor a férjem elvitte a gyerekeket kirándulni, én számos alkalommal otthon maradtam, és vállalatam a takarítás feladatát. Ez nekem nem jelentett akadályt, de azért lelkileg nem volt felemelő kimaradni ezekből a közös élményekből, és ezt a férjem látta is.

Nagyon sokszor előkerült a téma, hogy kérjünk segítséget a családi ház takarítás elvégzésére, de én sosem szerettem volna ezt kiszervezni egy külső, idegen címre, hiszen úgy éreztem, akkor valamilyen szinten elbuknék ennek a feladatnak a tekintetében. A férjem akárhogy is erősködött, én nem vállalatam ezt az érzést. Míg nem egyszer csak hazajött, és már nem kérdezett, hanem közölte, hogy megbeszélte a KJ takarítás csoportjával, hogy segítséget nyújt nekem ebben, ráadásul kéthetente, így én is mindig el fogok tudni menni a kirándulásokra, és többet nem maradok ki semmilyen ilyen eseményből, ő pedig szeretné, ha elfogadnám, hogy ő így szeretné, és nem vitatkoznék. Három gyerek mellett pedig be kell nekem is látnom, hogy el kell döntenem melyik kezembe harapjak, és mivel nem szeretnék kimaradni a gyerekeim ilyen programjaiból, és hát ez a kis csapat nagyon is érti a feladatát, ma már áldom a férjem kiállását, és azt is, hogy ez a cég segítséget nyújt nekem az otthonom tisztán tartásában.

A legjobbak akiket csak választhatsz Read More »

A keresztfiam kedvence

Az embernek, ha nincsen még gyereke, de van keresztgyereke már félig meddig magáénak is érezheti az érzést, hogy milyen lesz ha majd egy kis csöppség boldogítja az életét. Bizony vegyes érzés. Egyrészt nagyon örömteli, másrészt viszont rémisztő, ijesztő lehet, hiszen hatalmas a felelősség a szülőkön. Nem csak rövid távon a rövid távú feladatoknál, hanem bizony az eszmék, értékek átadását tekintve, vagy épp az egészséges életet tekintve egyaránt. Nekünk kell példát mutatni nekik. Amit tőlünk látnak, ők is úgy fognak cselekedni rengeteg esetben, és ez bizony már az elején jó ha a szemünk előtt lebeg minden egyes pillanatban.

Én egyébként nem figyeltem kirívóan sosem arra, hogy mit eszek, vagy hogyan táplálkozok. Valahogy sosem volt semmi bajom, a minimális vitaminokat azt gondoltam biztosítom a szervezetem számára, és ez elegendő is ahhoz, hogy az immunrendszerem megfelelően működjön, a szervezetem pedig megkapja a szükséges vitaminokat, tápanyagokat. Most azonban, hogy két hetet is vigyáztam a keresztfiamra rájöttem, hogy ez bizony nagyon sántít.

Neki ugyanis van egy kedvenc gyümölcsleve, amit a https://simigyumolcsle.hu/ oldalról tudtunk neki megrendelni. Imádja ezt az almalevet és bizony nem is nagyon akar mást meginni. Így hát rendeltünk belőle többet és mi is inni kezdtük a férjemmel. Két hét után pedig azt éreztük, hogy sokkal jobb az emésztésünk, kiegyensúlyozottak és türelmesek vagyunk, és jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Ennek kapcsán jöttünk rá mi is, hogy amit megteszünk a szervezetünkért, az a minimális törődés, de sokkal többet kell, mert hosszú távon ez bizony nem lesz elegendő.

A keresztfiam tehát nem csak egy nagyon finom gyümölcslére szoktatott rá minket és az egész családot, de az egészségesebb életmód fontosságára is felhívta a figyelmünket az által, hogy két hét után olyan hatást ért el nálunk ez az egy termék, hogy biztosak vagyunk benne, hogy többet kell ezzel foglalkoznunk. Figyeljünk oda magunkra, mert nagyon fontos lehet.

A keresztfiam kedvence Read More »

Valamikor el kell kezdeni az online jelenlétet. A legjobb, mielőbb!

Manapság már mindenki a neten keres mindent és ott tájékozódik, mielőtt bármerre is elindulna, vagy bármilyen szolgáltatást venne igénybe, esetleg bármilyen terméket vásárolna. Nincs ezzel gond, sőt, megkönnyítette mindenkinek az életét és az azonnali információk sok mindenben segítségünkre vannak. Így működik manapság a világ és tulajdonképpen én is így működök.

Valamikor el kell kezdeni az online jelenlétet. A legjobb, mielőbb!

De valahogy ez a vállalkozásomban évekig nem jelent meg. Mármint fent voltunk neten és volt saját normális weboldalunk, de nem igazan találták meg és már eléggé régi is volt. Eljárt felette az idő, de valahogy mindig halogattam az új weboldal projektet. Míg aztán nem kezdődött el ez a vírusos időszak. Így már volt sajnos időm ezen gondolkozni, és arra jutottam, hogy a legjobb az lesz, ha megújulunk teljesen, szakértők által. Így egy barátom ajánlására felkerestem a PWK.hu csapatát, akik a weboldal készítés egyik legjobb hazai csapata, hogy segítsenek ebben a megújulásos projektben.

Ez volt a legjobb döntés így visszagondolva, mert az egész folyamat gyorsan ment le, emellett egy teljesen korrekt csapatot ismerhettem meg, akik mindenben segítségemre voltak. Az egész folyamat komolyan át volt gondolva és minden tervezetten flottul működött.

Talán csak azt bánom, hogy nem előbb fogtam bele ebbe az egészbe, mert az új oldallal már jött két igencsak ígéretes érdeklődés is. Ha ezekből üzlet lesz, márpedig nagyon úgy tűnik, akkor már sokszorosan meg is térült a befektetésünk. Persze tudom, hogy ez nem mindenkinek menne ennyire gyorsan és a célpiactól, terméktől szolgáltatástól is függ, de azért hozzá kell tennem azt is, hogy hozzánk ennyire könnyen nem jönnek új üzletek sem, ettől komolyabb elköteleződésről van szó. Ezért is nagy szó a rövid idő alatti két komoly érdeklődő.

Valamikor el kell kezdeni az online jelenlétet. A legjobb, mielőbb! Read More »

Kipróbáltam és be is vált

Az apple termékek használói jól tudják, hogy rengeteg előnye van ezeknek a termékeknek, a könnyű kezelhetőség, az egyes eszközök közti hihetetlen gyors és munka nélküli kommunikáció, a szépség és elegancia, és sorolhatnám tovább. Van azonban számos olyan tulajdonságuk is, ami nem igazán a felhasználóbarát kategóriába sorolható. Ilyen például, hogy nagyon gyorsan melegszenek ezek a készülékek. És hát, hogy is mondjam, a hideget sem annyira jól viselik. Nyáron tehát nem tudok olyan telefontartót használni a kocsiban, ami az ablakba van helyezve, mert túlmelegszik és egy idő után használhatatlan télen pedig pont, hogy nagyon hideg van neki.

Éppen ezért keresgélni kezdtem olyan telefontartót, amit a szellőző rácsra lehet tenni, de nem igazán jártam sikerrel egyikkel sem. Volt, ami nem tartotta jól magát a rácson, volt amibe a telefonom nem illeszkedett jól és egy-egy nagyobb gödör vagy zökkenő hatására kiesett belőle, volt amibe annyira nehezen tudtam bele tenni a készüléket hogy minden indulás kész szenvedés lett.

Az egyik ismerősöm ajánlotta, hogy nézzek szét a gold media oldalán a telefon tartozékok kategóriában, mert ő látott ott nagyon jó dolgokat és szerinte erre is lesz megoldás, mert ez az oldal egyszerűen zseniális, rengeteg mindent be lehet szerezni rajta. És így is lett. Találtam egy telefontartót, amit gyorsan meg is rendeltem és már meg is érkezett. Azt kell mondjam, hogy tökéletes. Könnyen bele tudom tenni a készüléket és egy pillanat alatt ki is tudom szedni, ha gyorsan szükség lenne rá, de jól tart és soha nem volt probléma azzal, hogy leesett volna vagy kiesett volna belőle a telefon. Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt, és biztos, hogy rengeteg mindent fogok még innen rendelni.

Kipróbáltam és be is vált Read More »

A barátnőm ajánlása

Nekem világ életemben androidos készülékeim voltak, de most megtört a jég és vettem egy iphone telefont. Azt kell mondjam, hogy egyszerűen nem tudom, hogy miért csak most léptem ezt meg. Hihetetlen könnyű és gyors a telefon használata, kényelmes és még gyönyörű is. A letisztult formái, a színe, az anyaga. Imádom minden kis részletét. Ebből kiindulva történt az, hogy nem olyan régen megvettem életem első mac gépét is. Hát azt kell mondjam, hogy ennek kicsit több idő kell hogy megszokjam a használatát, de az már most nagyon tetszik és egészen elképesztő számomra, hogy mennyire gyorsan és jól, na és persze egyszerűen kommunikál a telefonom és a számítógép. Imádom hogy nem kell semmilyen kábel, egyszerűen csak csinálok egy képet a telefonommal és már használhatom is a gépen.

Igen ám, de azt is tudom, hogy bármilyen szépek ezek az eszközök, védelemre szorulnak, mert nagyon gyorsan sérülnek. Törnek, karcolódnak, arról nem is beszélve, hogy egy-egy esés vagy ejtés végzetes károkat okozhat bennük. A telefonomon van is tok, most is, és fólia is a kijelzőn, de a mac még nem kapott ilyen védelmet. Na nem azért, mertnem kerestem volna, hanem mert egészen egyszerűen nem találtam semmi olyat, ami megfelelően védett volna és még szép is lett volna. Vagy legalább annyira esztétikus, hogy azt tudjam mondani, hogy el tudom fogadni a hordozáshoz legalább. Még ha az irodában vagy a tárgyalások alkalmával le is veszem róla. Még ilyet se találtam.

Éppen erről panaszkodtam az egyik barátnőmnek, aki azt javasolta, hogy keressem fel a https://macbooktok.hu/ oldalt, mert ő nem olyan régen rendelt innen a férjének egy tokot és nagyon meg van vele elégedve. Gyönyörű és nagyon jó minőségű az anyaga, és tökéletesen illeszkedik a gép tiszta és szép formáihoz is. Nekem se kellett több, fel is kerestem az oldalt és már meg is rendeltem a tökéletes tokot. Már alig várom hogy megérkezzen és gyönyörű kiegészítője és védelmezője legyen a gépemnek.

A barátnőm ajánlása Read More »

Ha bajban lennél

Én nem igen szoktam ajánlásokat tenni, mert sajnos vagy nem sajnos, nagyon sokszor megégettem már magam ezzel. Ajánlottam már sok barátomat munkára, de partneremet is munkáltatónak, és annál rosszabb talán nincs is, mint az általam jó munkaerőnek gondolt barát és a jó partnernek és munkáltatónak gondolt cég között állni, és hallgatni, ahogy minkettő a saját elégedetlen sztoriját nyomja felénk, és mi persze nem tudunk dönteni, csak nagyon kellemetlenül érezzük magunkat. Én párszor kerültem már ilyen helyzetbe, és nem szeretnék többet, ezért tényleg csak akkor adok ajánlást bármiről vagy bárkiről bárhová, ha azért tűzbe tudom tenni a kezem, és saját tapasztalat is van részemről.

Ilyen például az iszereles csapata. Ők iphone telefonok szervizelésével foglalkoznak, kijelzőcsere, akkumulátor csere, felújítás, szoftveres problémák és még sorolhatnám mennyi mindenre megoldást tudnak kínálni, nagyon gyorsan, jó áron és hihetetlen szakmai precizitással. Számtalanszor fordultam már hozzájuk segítségért, mert amikor a kisfiam megszületett mondanom sem kell, hogy a telefonok sokszor pórul jártak, és mindig nagyon korrektül, lelkiismeretes munkával és gyorsan a segítségünkre siettek. Pedig nekem nagyvállalati vezetőként nagyon sok olyan adat van a telefonomon ami egyrészt létszükséglet, másrészt pedig nagyon nem lenne jó, ha nem megfelelő kezekbe kerülne. Mindig is nagyon megbízható csapat volt, és ez nem is változott semmit most sem, amikor céges adatok előnyerésében kellett segítséget kérnem tőlük és nagyon korrekten álltak mindvégig a feladathoz.

Ezek után annyira megbízom bennük, hogy bárkinek ajánlani tudom őket, mert biztosan nem fog csalódni sem a munkájuk eredményében, sem hozzáállásukban, sem egyéb dolgaikban, még a fogadtatásban sem. Ők a legjobbak a piacon, ki merem ezt jelenteni, és azt gondolom, hogy legmegbízhatóbbak is egyben.

Ha bajban lennél Read More »

Kincsre bukkantam

Nem olyan régen úgy döntöttem, hogy szükségem van egy ipad készülékre, és már nem húzom tovább a döntést, megrendelek egyet, és gondolom pár nap múlva hozza a postás. Én nagyon nehezen döntök ilyen helyzetekben, és biztos hogy rengeteget gondolkodtam azon, hogy rendeljek-e, de végül arra jutottam hogy igen, és még a paramétereit is el tudtam mondani. Eszembe is jutott azonban, hogy ezt már egy kicsit komolyabb formában kellene védeni, mint az az eszközeimnél eddig volt, mert bizony elég drága ahhoz, hogy ha mondjuk leesik, akkor igyam annak a levét.

El is kezdtem tehát boltokban kezdetben tokot keresni, de hát azok mind otrombák és minősíthetetlenek voltak,  ezért elindultam egy kisebb körútra. Nem találtam azonban a boltokban semmi olyat, ami nem hogy tetszett volna, de ne utasítottam volna el mereven. És hát elkezdtem utána járni, hogy hol lehetne valóban egyedi és tökéletes minőségű tokot szerezni. Egy két barátnőm mondott oldalakat, és ebből hala a jó égnek, az egyik a http://ipadtokok.hu/ volt, ahol szebbnél szebb tokok tárultak elénk. Én megmondom őszintén alig tudtam választani, de végül kiválasztottam egyet és meg is rendeltem.

Majdnem együtt érkezett meg a két csomag, úgyhogy szinte azonnal rá is tettem a tokot a gépre, és onnantól csak így használom. Imádom is ezt az oldalt, mert amellett, hogy nagyon jól használható, kereshető, és gyorsan lehet rendelni innen, nagyon minőségi termékeket kaptam és hihetetlen szépek a tokok amiket megrendeltem. És hát persze egy lépést sem kellett mennem érte. Ez az oldal egy kincs, a maga egyedi módon kialakított tok kínálatával, amihez hasonlót én még nem láttam. Bárkinek csak ajánlani tudom, aki védelmet szeretne az ipad készülékének.

Kincsre bukkantam Read More »

Külön szakterület

Nem olyan régen úgy döntöttem, hogy a gyerekkori álmom megvalósítom, és a munkám mellé egy mellék szálként egyedi ékszereket fogok gyártani. Mindig is szerettem a kézműves dolgokat, de egy ideje azt veszem észre, hogy nem csak hogy én szeretem, valahogy az élet is egyre inkább e felé terel engem. Egyre több megrendelésem van, egyre többen szeretnék az általam megalkotott gyönyörűségeket a nyakukban hordani vagy az ujjukra húzni. Én természetesen ennek nagyon örülök, de még mindig nem merem otthagyni a meglévő munkahelyemet, mert a megélhetést mindenképp biztosítani szeretném a családom számára. Így azonban nem nagyon tudok olyan fórumokra járni, ahol értékesíteni tudnám ezeket az ékszereket. A párom pedig erre kitalálta, hogy csináljunk egy weboldalt, ahol fel tudjuk ezeket a gyönyörű ékszereket sorakoztatni, és mindenki kedvére tud választani közülük. Így is lett, bele is kezdtünk a kialakításba, és már nagyon jól haladunk, a vége felé járunk.

Készen van a design, a színhasználat és a formavilág is kialakításra került, megvannak a szükséges szövegek, vagyis minden, ami ahhoz szükséges, hogy egy tökéletes fórumot tudjak az ékszereknek biztosítani, hogy új gazdára találhassanak. Igen ám, de szükség van még egy nagyon fontos dologra, ami nélkül a weboldal használhatatlan, fotókra.

A termékfotózás azonban, mint megtudtam, a fotós társadalom körében is egy külön szakterület, amihez érteni kell, sőt külön felszerelés is szükséges hozzá, amely nélkül nem lesznek a képek tökéletesek. Én hála a jó égnek megtaláltam a szikyfoto szolgáltatását, ami tökéletes segítséget nyújt ehhez számomra. A képeik tökéletesek és gyönyörűek, és hihetetlen gördülékeny és könnyű a közös munka. Mindenkinek csak ajánlani tudom Pétert és a fotóit, akinek tökéletes és gyönyörű képekre van szüksége, amik alapján a vásárlók biztonsággal tudnak választani a termékek közül.

Külön szakterület Read More »

Édesapám új szerelme

Nem tudom ki hogy van vele, de én úgy látom, ahogy egyre jobban öregszenek a szüleim, néhány dologban annál nehezebb bírni velük. Édesapám például nagyon szeret kertészkedni. Imádja a kinti munkálatokat, a nappal kel fel reggel és azzal tér nyugovóra is. Azt mondja, az ő anyja tanította erre, és bizony semmiért sem térne el ettől, mert ettől lesz az ember kiegyensúlyozott és segít az erős és fittség, egészség megőrzésében. Igen ám, de ahogy szegénykém egyre idősebb, egyre inkább elfárad és nem bírja a kinti munkálatokat. Azon gondolkodtunk a testvéremmel, hogy meg kellene számára könnyítenünk a folyamatokat, és bizony amire neki nagy szüksége lenne – és természetesen így nekünk is – az egy kerti traktor.

El is kezdtünk tehát nézelődni. Kerestünk számtalan helyen, magánszemélytől is néztünk ajánlatot, és számtalan üzletet is végig jártunk, mert azért egy olyan példány, amit mi szerettünk volna neki – legalábbis az elképzelésünk volt – nem egy olcsó dolog, és szerettük volna jól körül járni a témát, hogy biztosan jó legyen a választás. Nagyon sok helyen sajnos csalódás ért minket, mert két nőt nem igazán vettek komolyan, legalábbis én nagyon azt éreztem, és így nem is igazán kaptuk meg a szükséges információkat.

Később azonban a munkánk gyümölcse megérett, mert rátaláltunk az igazi cégre. Arra, ahol nem csak kívülállóként megnézhettük a kinti gépeket – amik épp készleten voltak – vagy épp csak kezünkbe nyomtak egy katalógust, hanem szeretettel és kedvességgel fogadtak bennünket, és elmondtak minden olyan információt, amire szükségünk volt a jó döntéshez. Választottunk is és nemsokára meg is érkezik, az Odisys tényleg mindenben a segítségünkre van a folyamatokban is. Nagyon várjuk már hogy átadhassuk neki, és ezzel fele annyi idő és energia ráfordítással tudja végezni a kinti munkálatokat, amit annyira szeret.

Édesapám új szerelme Read More »

Lecserélnéd? Mutatok valamit!

Nem tudom ki hogy gondolja, de én nagyon-nagyon kevés esetben szoktam ajánlást adni bárkiről, vagy bármiről, legyen az ismerős, vagy cég, szolgáltatás, munkahely keresés, mert az ajánló – én legalábbis úgy gondolom – legalább annyi felelősséggel tartozik az ajánlott iránt, mint az maga. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy egy-egy nagyon szeretett és jó ismerős, barát rokon, hogyan fog viselkedni a munkahelyen, vagy épp az az üzleti partner hogyan fog viselkedni a munkavállalóval szemben, és elég kellemetlen szituációk tudnak ebből adódni sajnos. Én emiatt már inkább nem ajánlok, vagy ha igen, akkor tényleg ezer százalékosan biztos vagyok abban a személyben vagy abban a dologban ami szóbajön. És így van ez most is, ugyanis most ajánlani szeretnék.

Ajánlani, mégpedig azért, mert volt szerencsém megismerni egy rettenetesen egyenes és korrekt, szakmailag nagyon felkészült kis csapatot, akik beveszik, vagyis felvásárolják a használt apple termékeket, így például van náluk ipad felvásárlás is, és átnézik, átvizsgálják azokat, majd újra értékesítik őket a használt apple termékek körében. Én még egy ennyire kedves, segítőkész és lelkes csapatot megmondom őszintén nem láttam ezen a piacon.

Pontosan ezért, mindenkinek szeretném őket ajánlani, aki használt apple terméket szeretne vásárolni, vagy épp új terméket szeretne, csak nem tudja mit tegyen a régivel, és az eladásába nem szeretne túl sok energiát és időt beleölni. Ez a csapat ugyanis pontosan ezt kínálja. Kényelmet, gyorsaságot, szakmaiságot és megbízhatóságot. Biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódni sosem az a személy, aki hozzájuk fordul segítségért, álljon akármelyik oldalon is. Bátran keresd őket, ha lecserélnéd eszközöd, de akkor is, hogy ha újat szeretnél, segítenek!

Lecserélnéd? Mutatok valamit! Read More »