Budapesti kínálatok profi segítséggel

Nem olyan régen elkezdtem kialakítani a saját életemet, ami egyrészt persze nagyon felvillanyozó számomra is, mert önálló és a szülői befolyástól kicsit mentesebb életet kezdhetek, ami hihetetlen izgalommal tölt el, ráadásul a környezetváltozás is hozzásegít ehhez, másrészt viszont nyilván ijesztő is egyben, mert hát nagyon sok dologért kell felelősséget vállalnom, amiben még nem igazán volt szerepem, hiszen a szüleim vállalták ennek minden terhét és munkáját. Vegyes érzelmekkel nézek tehát a következő időszak elé, de azt kell mondjam, hogy élvezem és mindent meg fogok tenni azért, hogy minden tervem és vágyam sikerüljön, már csak azért is, hogy a szüleim büszkék lehessenek rám.

Az első nagyobb nehézség már szembe is jött sajnos, mert hát hiába találtam viszonylag könnyen és egyszerűen munkát magamnak a főváros területén, amire nagy szükségem volt, egy megfelelő lakás vagy szoba, ahol meg tudom húzni magam, és bár szeretek egyedül lenni, de nem hátrány hogy ha nem teljesen egyedül kell fizetni mindent, hanem mondjuk egy szobát tudok bérleni valahol, ami közel van a munkahelyhez, nincs annyira város szélén, hogy azért a szórakozási lehetőségek is meglegyenek és persze árban is kifizethető számomra. Akárhogy próbálkoztam, akárhány helyen kerestem rá a budapest kiadó szoba kifejezésre, folyamatosan csak számomra megbízhatatlan hirdetéseket találtam, amelyek kapcsán teljesen el is keseredtem.

Ekkor találkoztam az egyik ismerősömmel, aki a Global Best Property Zrt. segítségével talált megfelelőt a kiadó szobák közül, és ezen felbuzdulva én is felléptem a kiadoszobabudapest.hu oldalra, ahol ki is választottam három szobát. Nagy örömömre ez a csapat tényleg nagyon kedvesen és lelkiismeretesen segített a keresésben, és bár nem abból a három szobából amit először kiválasztottam, de szuper gyorsasággal sikerült találni egy megfelelő lakást, megfelelő kiadó szobával, és ami még nagyon fontos, megfelelő lakótársakkal. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha kiadó szobát keres, mindenképpen vegye fel velük a kapcsolatot.

Leave a Comment