Az ember, főleg ha nő, számtalanszor csinálja azt, hogy konkrét szükséglet, vagy vásárlási igény nélkül bemegy egy boltba, és nézelődik. Legtöbbször ezek az üzletek nyilván cipőket, táskákat, ékszereket vagy épp ruhákat árulnak, de ha gyerek érkezik a családba, akkor ezeket biztosan felváltja a bababoltok kínálatának folyamatos nézegetése. Elég sok esetben ezek a kiruccanások komoly összegeket jelentenek végül, mert az esetek többségében egy nő akkor talál számára valami igazán szépet, jót, kényelmeset, amikor épp nem keresi. És egy nő már azt is tudja, mert elég tapasztalt, hogy akkor, amikor keresi és szükség lenne rá, biztos, hogy nem fog találni, tehát megveszi inkább akkor, maikor lehetősége adódik rá.
Számtalanszor voltam már én is így ezzel, de mindig elsétáltam egy boltba, és fizikailag is jelen voltam. Sosem fordult elő, hogy az internet hatalmas világában barangolva elkezdtem egy oldalt nézegetni, és bizony a vége valamelyik termék iránti hatalmas vágy, és vásárlás lett. Egészen a múlt hétvégéig.
Elmentünk ugyanis horgászni, mert a férjem nagyon szeret, és hát én ott nem igazán tudok mit tenni – nem is igazán szeretek menni, csak nem akartam egyedül hagyni – csak a telefonomat nyomkodni. Felléptem az egyik barátnőm által átküldött link alapján a szalaibalazs.hu oldalra, ahol egy vászonképet néztem meg, hogy számára megfelelő lenne-e az irodájába. Nagyon tetszett a kép, és elmondtam, én biztosan megvenném. Egy Balaton vászonkép volt ugyanis, és tudom, hogy imádja a Balaton minden részét, nagyon sokat jár oda, és biztosan szívesen látna egy ilyen képet az irodája falán. Tovább nézelődtem azonban, és nagyon megtetszett egy levendula vászonkép, olyannyira, hogy meg is kellett vennem. Amikor a férjem megtudta, hogy a horgászat alkalmával vettem, teljesen meglepődött, főleg azért, mert közölte, hogy nagy bajban van, hogy már a tópartról is tudom költeni a pénzt. Persze tetszik neki a kép, és azóta már ő is nézett magának egyet a dolgozószobájába.