Elmesélem nektek, hogy jártam a múltkor. Baráti társasággal utaztam hazafelé a villamoson. Természetesen a szokásos „hering parti” volt, tele a villamos, alig fértünk. Majd megcsörrent a telefonom. Igyekszem nem elővenni olyan helyen, ahol tudom, hogy baja eshet, de most mégis felvettem, pedig nem kellett volna. Egy „úriember” leszálláskor olyan lendülettel verte ki a kezemből, hogy a könnyem már az esést látva kicsordult. Aztán meghallottam azt a reccsenést, ami egyértelműen jelezte, hogy itt a kijelzőmnek annyi. Így is lett sajnos.
Mire nagy nehezen sikerült felvennem a telefonom, az illető természetesen már eltűnt. Természetesen, ahogy a hallottak alapján sejtettem, pókhálós lett a kijelzőm, és semmire sem reagált. Az évek óta dédelgetett kis telefonom hasznavehetetlen lett. Azonnal lepergett bennem minden lehetőség. Most vagy új telefon után nézek, vagy mentjük, ami menthető. Az utóbbi mellett döntöttem, és elkezdtem kutakodni, hol találhatok szakszerű segítséget, jó áron. Sajnos több felkeresett szerviztől is azt a választ kaptam, hogy sajnáljuk, mi iPhone kijelző csere ügyben nem tudunk segíteni.
Ezért inkább elkezdtem a neten keresgélni, ahol szerencsére megtálaltam az iSzerelés honlapját. Már a bemutatkozójukat olvasva is kialakult bennem egyfajta bizalom feléjük, és amint felhívtam őket, a maradék kétségem is elszállt. Egyből azt éreztem, hogy ők azok, akiket eddig hiába kerestem. Így is lett. Magas szakértelemmel rendelkező csapattal találkoztam, akik korrekt áron dolgoznak, és ami a legfontosabb, nagyon kedvesek is voltak velem. Látszott, hogy nem most kezdték a műszaki cikkek szervizelését, magabiztossággal kezelték a problémámat. Meglepően gyorsan visszakaptam a telefonomat, ugyanolyan volt, mint előtte, így végre megnyugodtam, hogy nyüstölhetem tovább, az én kis megszokott, és szertett telefonomat.